Lesütöttem a szemem. Tudtam, hogy igaza volt, de nem akartam elfogadni. Halkan sóhajtottam egyet miközben még mindig mereven bámultam a cipőmet.

-          Hogy hívnak? – kérdezte hirtelen, amin meglepődtem.

-          Kereszt?

-          Igen.

-          Natasha.

-          Érdekes és elég orosz neved van. – neveti el magát. Mondhatom baromi vicces tényleg…

-          Téged hogyan nevezzelek?

-          Nate.

Nate nem sokkal később ott hagyott a szobában, mondván, nézzek körül és barátkozzak a gondolattal, hogy együtt leszünk. Csodálaton.  Elfeküdtem az ágyon és dúdolni kezdtem. Pörgött az agyam azokról akik fontosak nekem, mégis hagyták, hogy elvigyenek. Anyám, apám, Trisha és Jessica. Nekem ők a családom és nagyon nehéz lesz nélkülük. Egyszer csak nagyot kordúlt a gyomrom és én ijedtemben felültem az ágyon.  A saját ostobaságomon halkan kuncogtam egy rövidet. Felálltam az ágyról és a ruhásszekrényhez mentem. Régi típusú, fából faragott szekrény volt. Kinyitottam és legnagyobb meglepetésemre tele volt női ruhákkal.

-          Gondoltam jól jönne néhány új ruha neked. – mondta egy dallamos hang.

Gyorsan megfordultam miközben a végtagjaimat, a már jól begyakorolt, védekező pózba helyeztem. Egy nő állt velem szemben, Vállig érő göndör, szőke haja és kék szeme volt. A harmincat súrolhatta.

-          Nyugalom. Nem az én dolgom a fiam menyasszonyának a felkészítése az esküvőre, és a családi szokások megtanítása? – vonta fel az egyik szemöldökét.

-          Szóval, akkor ön Nate….

-          Édesanyja. Igen. Angela vagyok.

-          Zora. Örülök a találkozásnak.

Lazítottam a testtartásomon és becsuktam a szekrény ajtót. Néhány percig még méricskéltük egymást Angelával, de aztán egyszer csak eltűnt. Istenem ebben a családban mindenkinek az eltűnés a mániája? Nehéz lesz ide beilleszkedni. Előszedtem a szekrényből egy hosszú, szürke pólót és egy fekete térdnadrágot, átöltöztem és lefeküdtem.  Hamar elragadott az álom aminek, most nagyon örültem.

Reggel, ahogy a jobb oldalamra fordultam és kinyitottam a szemem Natet pillantottam meg. Annyira megijedtem, hogy leestem az ágyról. Aztán az agyamat ellepték az előző nap emlékei és megértettem miért  ütköztem  Netabe. Nagyot kordúlt megint a gyomrom.

-          Ha jól hallom éhes vagy. – mosolygott.

-          Kicsit. – pirultam el.

Amikor felálltam észrevettem, hogy Nate oldalán van egy adag palacsinta. Elindultam felé, de Nate utamat állta.

-          Ha enni akarsz dolgozz meg érte.

-          Kilenc éve dolgozom. Szerintem itt az ideje egy kis pihenésnek. – törtem utat mellette.

Leültem és lassan enni kezdtem. Nate odaült mellém és minden mozdulatomat figyelte.  Ez kicsit zavaró volt, de ettől függetlenül csak faltam magamba a kaját. Amikor végeztem és Nate még mindig engem nézett neki szegeztem a kérdést.

-          Mi olyan érdekes rajtam?

-          Csak olyan furán mozogsz. – mosolygott.

-          Mit értesz azon, hogy olyan furán?

-          Csak nem olyanok a mozdulataid, mint egy lányé. Inkább hasonlít egy fiúéra. – nevetett.

-          Hát, bocsánat, hogy nem jártam lányos mozgás órákra. – gúnyolódtam.

-          Nem sértésnek szántam.

Becsuktam a szemem és elszámoltam magamban tízig, nehogy neki álljak ordibálni vele. Amikor kinyitottam a szemem és láttam, hogy vigyorog, arra a következtetésre jutottam, hogy  ez szórakoztatja őt. Nem szoktam hozzá, hogy nevetnek, de ennyi tapasztalat épp elég volt ahhoz, hogy rájöjjek nem is nagyon tetszik ez az érzés.  Miután visszatettem a tányért odaballagtam a szekrényhez és kinyitottam. Jelentőség teljesen Natere néztem, ezzel jelezve, hogy takarodjon ki a szobából, mert öltözni készülök. Úgy látszik nem fogta fel a célzást. Sóhajtottam egyet és az ajtó felé intettem. Megrázta a fejét. Na, ezen totál elképedtem.

-          Kifelé! – intettem újra.

-          Nem.

-          Gyerünk!

-          Nem. Az én feleségem vagy jogom van látni téged.

-          A jóváhagyásom nélkül nincs. És most takarodj!

Hallgatott rám, mert két perccel később már egyedül voltam a szobában. Visszafordultam és kibányásztam egy fekete pólót és farmert. Mit ne mondjak, imádom ezeket a ruhákat. Annyira kényelmesek és az anyag nagyon könnyed. Elégedetten elfeküdtem az ágyon. Mosolyogva énekelgettem amikor felébredt bennem egy gyanú. Lassan felálltam és az ajtóhoz sétáltam. Rátettem a kezem a kilicsre és próbáltam kinyitni az ajtót. A gyanúm beigazolódott. Bevoltam zárva! Döngetni kezdtem az ajtót, de nincs haszna, csak a kezem fájdult meg.

Reményvesztetten ültem le az ágy sarkára. Megfogtam egy párnát és beletemetettem az arcom. Olyan vagyok, mint valami hisztis kisgyerek. Hitrelen pattantam fel az ágyól és egy légből kapott gondolat miatt, odaléptem az ajtóhoz. Megpróbáltam kinyitni, de nem sikerült.